RózsaBirodalom
 
Borsod-Média Ügynökség
 
RózsaBirodalom Esküvőszervezés
 
Hírek, infók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólunk írták - mi írtuk

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

Munkácsy Emlékverseny immár hatodszor Kazincbarcikán (2016. szeptember 20.)

   

Négy megye több mint húsz egyesületének legjobb diákbirkózói lépnek szőnyegre a hétvégén a VI. Munkácsy Dezső Emlékversenyen.

A hagyományos viadal rangját idén az is emeli, hogy a Magyar Birkózó Szövetség hivatalos versenynaptárába, mint az északkelet-magyarországi diák I-II. és serdülő szabadfogású területi bajnokság is bekerült. Vagyis a szombaton, Kazincbarcikán jó helyezést szerző versenyzők jogosultságot szereznek az országos versenyen való indulásra. A regionalitás ez esetben Borsod, Heves, Hajdú és Szabolcs megyéket jelenti, vagyis innen érkeznek a több mint húsz egyesület és szakosztály birkózó-palántái. A szervezők a versenyre 160-200 fő, zömében 10-14 év közötti gyermeket várnak, de 8-9 és 15-24 éves birkózók is szőnyegre lépnek majd. Motiváció pedig lesz bőven, hiszen az országos versenyre jutáson kívül egykori kiválóságok is figyelik majd a tehetségeket, hiszen Hegedűs Csaba és Repka Attila olimpiai bajnokok mellett az országos szakmai vezetés is nagy számban képviselteti majd magát.

Az élete a birkózás volt

Kazincbarcika 2010 óta a „Magyar Birkózás Városa” kitüntető cím tulajdonosa, majd a következő évben indult útjára a Munkácsy Dezső Emlékverseny, melynek idén már hatodik alkalommal ad otthont a település. A hagyományos viadal az egykori kiváló birkózó, majd edző és szakosztályvezető elévülhetetlen érdemeit hivatott megőrizni: személye a kiváló kazincbarcikai birkózóélet megalapozásában meghatározó volt. Egykori tanítványai, kollégái, és az országos szakma képviselői mindig örömmel érkeznek Kazincbarcikára, s nagy szeretettel ápolják Munkácsy Dezső emlékét és örökségét. A házigazda egyesület természetesen a szervezés mellett arra is odafigyel, hogy versenyzői a legjobban szerepeljenek. Az előjelek pedig nagyon jók, hiszen a múlt hétvégén, Gyöngyösön megrendezett meghívásos szabadfogású versenyen a KVSE fiataljai három aranyérmet (Balogh Levente, Pálkutas Levente és Csernely Balázs) és egy bronzot (Balogh Ferenc) szereztek. Ugyanekkor a klub kiválósága, a felnőtt magyar válogatott kerettag, Lagzi Kovács Bendegúz Egerben, az Országos Egyetemi Bajnokságon állt szőnyegre, s kétszeres magyar bajnok lett. Ezzel pedig megszerezte a lehetőséget arra, hogy október 25-én Törökországban az Egyetemi Világbajnokságon képviselje a magyar és a kazincbarcikai színeket. A VI. Munkácsy Dezső Emlékverseny szeptember 24-én (szombaton) 10.30-kor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét; a viadal várhatóan 15 óra körül ér majd véget. A helyszín hagyományosan a KSK Munkacsarnok lesz.

Szombaton Munkácsy-Emlékverseny Kazincbarcikán! (2016. szeptember 19.)

   

Kinyitották a szívük szemét... (2016. szeptember 13.)

   

Nagy érdeklődés és óriási siker övezte a 12. Esélyegyenlőségi Napot Kazincbarcikán,

melynek házigazdája a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete,

rendezvényszervező és kommunikációs partnere pedig Ügynökségünk volt.

Régi idők, jó hangulata a foci gálán (2016. szeptember 11.)

   

Ügynökségünk szeptember 7-én az új Don Bosco Sportközpont futball gáláján dolgozott.

Köszönjük a lehetőséget Kádár Zsolt szakmai igazgatónak,

sport- és egyéb élményekben gazdag délutánunkat egy hosszabb összefoglalóba rendeztük!

Holnap lesz a 12. Esélyegyenlőségi Nap Kazincbarcikán (2016. szeptember 09.)

   

Minden készen áll arra, hogy szeptember 10-én, szombaton egy nagyon kellemes délutánt töltsenek együtt a város és a térség mozgáskorlátozottjai.

Az esemény rendezője - a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete – idén is színes és informatív programot állított össze azért, hogy sorstársaik amellett, hogy találkozhatnak egymással, nagyon jól is érezzék magukat.

Lesz társastánc-bemutató a Kodályosokkal, operett és musical összeállítás az Operett Miskolcz csapatával, bulizóna a Matyi és a Hegedűs formációval, de a páratlan élményt nyújtó kerekesszékes táncosok is újra Kazincbarcikára érkeznek. Emellett kuriózumszámba menő sportbemutatót is láthat majd a közönség, hiszen a miskolci Acélcsapat és az Európa Bajnoki helyezett hajrázó lányok is elfogadták a szervezők szívélyes invitálását.

A programban tájékoztató előadás, segédeszköz-bemutató és hagyományosan tombolázás is lesz.

Kezdés szombaton délután két órakor a KSK Munkacsarnokában, a program várhatóan este hat után ér majd véget.

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

 
Tartalom

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG