RózsaBirodalom
 
Borsod-Média Ügynökség
 
RózsaBirodalom Esküvőszervezés
 
Hírek, infók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólunk írták - mi írtuk

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

Ahol a zene szeretete, a szórakoztatás és a jótékonyság találkozik (2016. december 14.)

   

Az Öt Órai Tea Gitárzenekar nevét az elmúlt időszakban sokan megismerték és megtanulták a városban, s a környéken. Nemcsak azért, mert alkalomadtán fergeteges táncesten húzták a talpalávalót, hanem azért is, mert „szenvedélyük” lett korosztályuk szórakoztatása, a múlt jó hangulatú bulijainak felidézése és ezzel együtt a rászorulók segítése is.

A zenekar 2015 novemberében állt össze Ökrös Sándor vezetésével, debütáló rendezvényük az Újkazinci Baráti Kör Karácsonyi kavalkád elnevezésű eseménye volt tavaly decemberben.

Napra pontosan egy éve, s ma, 2016. december 14-én, első születésnapjukon már egy olyan karácsonyi partin zenélnek majd a Hotel Lukácsban, ahol törzsközönségük mellett egyre több kikapcsolódni, táncolni, beszélgetni vágyó szépkorú is ott lesz.

Az együttes a zenélésen túl számos karitatív megmozduláson is részt vesz, s teszi mindezt önzetlenül. Ezen felül Ökrös Sándor zenekarvezető magánemberként, fuvarozó vállalkozóként külön is támogatja az Újkazinci Baráti Kört, Kazincbarcika város közösségi és civiléletét, illetve minden jó szolgálatot. Legutóbb – szintén önzetlenül - Kurityánba és a Felsőbarcikai Alapítványhoz szállított adományokat a rászorulóknak.

Ma azonban 17 órától már a húrok közé csap a zenekar, hogy fergeteg hangulatú születésnapi koncerttel és táncesttel zárják a 2016-os évet!

Jogszabályok, pályázatok, közmunka – változások a civilszférában (2016. december 14.)

   

A partnerségi információs és tanácsadó rendezvényt rendeztek kedden délután az Újkazinci Programszigeten. A B-A-Z Megyei Civil Információs Centrum (CIC) munkatársai az Újkazinci Baráti Kör szervezésében és kérésére érkeztek a városba, hogy első kézből és hitelesen tájékoztassák a szép számú hallgatóságot a civilszférával kapcsolatos legfontosabb változásokról. A működést és a jogszabályi hátteret illetően Palik Zoltán, a CIC szakmai vezetője ismertette a részleteket, melyek részben könnyebbséget jelentenek a szervezetek számára, ugyanakkor helytelen működés esetén szankciók bevezetését is előrevetítik.   Trestyánszki Anikó projektvezető a Nemzeti Civil Alap várható pályázatairól és azok megváltozott feltételrendszeréről szólt, kiemelve az újdonságokat, s mindazokat a részleteket, melyekre nagyon oda kell figyelni a civilszervezeti vezetőknek egy-egy pályázat előkészítése, beadása során. A közfoglalkoztatási rendszert is érintette az előadás, melyben a leglényegesebb új elem, hogy várhatóan a jövőben az ilyen tevékenységet végzőknek kötelező lesz képzésben is részt venni. Ez utóbbi két témával kapcsolatban végleges szabályozás a következő egy hónapban várható.  A CIC munkatársai az előadásokat követően közel egy órán át kötetlen beszélgetés során válaszoltak a kérdésekre, felvetésekre; tanácsot adva az új szervezetek alapítására, illetve a jelenlegiek működésére vonatkoztatva. Emellett pályázati és együttműködési ötletek is szóba kerültek. A végső konklúzió az volt, hogy még szélesebb összefogásra és „összedolgozásra” lesz szükség a jövőben, hogy a sok hasznos és aktív civilszervezet, a beszűkült források ellenére és sokak örömére (is) életben tudjon maradni. A civilrendezvény szervezője, az Újkazinci Baráti Kör és együttműködő partnerei, a La Cosa Nostra Egyesület és a Borsod-Média Ügynökség a jövőben még szorosabb kapcsolatot kíván fenntartani az információs centrummal és a térségi „ernyőszervezetekkel”, hogy a megváltozott társadalmi és jogi környezet ellenére is aktív, eseményekben és örömökben gazdag esztendő legyen a 2017-es.

Civil kisokos, avagy mi várható 2017-ben? (2016. december 10.)

   

Rendhagyó és rendkívül fontos program házigazdája lesz kedden az Újkazinci Baráti Kör.

Számos változás lesz 2017-ben a civilszervezetek működését, jogszabályi hátterét illetően, mint ahogy a pályázatok és a közfoglalkoztatási szerep tekintetében is lényegi módosulások várhatóak. Erről és egyéb, a civilszférát érintő és érdeklő témáról tartanak előadást december 13-án (kedden) 16 órától az Újkazinci Programszigeten. A házigazda Újkazinci Baráti Kör és együttműködő partnerei, a La Cosa Nostra Egyesület, valamint a Borsod-Média Ügynökség bíznak abban, hogy az ingyenesen meghallgatható tájékoztató számos szervezetnek jelent majd nagy segítséget a jövő esztendő megtervezése, megszervezése kapcsán. A partnerségi információs és tanácsadó rendezvény ugyanis minden tekintetben szeretné segíteni a már működő vagy a jövőben életre hívandó szervezetek, csoportok mindennapjait. Ennek jegyében decemberben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum tizenhárom településen hirdetett meg és tart előadásokat. A tájékoztatóra a Miskolci Törvényszék Gazdasági Kollégiuma, a B-A-Z. Megyei Főügyészség, a B-A-Z. Megyei Ügyvédi Kamara és a Civil Információs Centrum közötti szakmai kerekasztal megbeszélés alapján kerül sor. Kazincbarcika előzetesen nem szerepelt a helyszínek között, de az Újkazinci Baráti Kör megkeresésének eleget téve egy plusz programot ide is elhoznak, így a barcikai és környékbeli érdeklődők is első kézből és hivatalosan kaphatnak információkat a témákat illetően. A rendezvény helyszíne az Újkazinci Programsziget, ideje kedd délután négy óra. A tájékoztatón való részvétel ingyenes, nincs semmilyen feltételhez kötve, és a házigazda Újkazinci Baráti Kör minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel vár.

További információ Kálmán Vilmosné baráti kör vezetőtől kérhető: +36-30/ 737-3991.

KÖSZÖNJÜK!!! (2016. december 07.)

   

Az ország egyik legszebb osztálya lett (2016. december 06.)

   

A jóságos Mikulás nemcsak édességet és csizmába, cipőbe szánt apróságokat hozott az elmúlt napokban országszerte, hanem Kazincbarcikán valami egészen különleges ajándékot is.

Hétfőn kora délelőtt már nagy sürgés-forgás volt a Kazincbarcikai Kórház Hospice Osztályán és az első emeleten található tanácskozóterem környékén is, hiszen rendhagyó „Mikulás-esemény” házigazdája volt az egészségügyi intézmény.

Sok mosolygós ember nagy-nagy izgalommal készült erre a különleges napra (is), szívükben várakozással, örömmel és meghatottsággal. Hiszen egy nagy álmuk teljesült, először egy teltházas jótékonysági koncerttel, majd több mint félmillió forint adománnyal, aztán gyönyörű bútorokkal, használati eszközökkel és tárgyakkal. Mindez egy olyan közösségért, melynek munkája példamutató és a maga nemében páratlan és pótolhatatlan.

Szeretet, méltóság, tisztelet

A „Fogd most két kezem…” elnevezésű jótékonysági akciót másfél hónappal ezelőtt indította az Újkazinci Baráti Kör és a Borsod-Média Ügynökség. Az ennek keretében megrendezett jótékonysági estre öt nap alatt elfogytak a belépők, így a közel két órás eseményen teltház előtt léphetett fel a népes szereplőgárda.

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

 
Tartalom

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!